Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Kultea

csaladinet

Esterházy-kockák - Mozaikok egy családtörténetből
Szerdai Szalon
2010-03-17

A program az Esterházy famíliát mutatja be új szemszögből: arra a szellemi kincsestárra hívja fel a figyelmet, amelyet számos neves tagja révén évszázadok óta magáénak tudhat a család.

Az este folyamán Dr. Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója bemutatja a témát tudományos szemszögből tárgyaló, érdekes és olvasmányos „Fényes palotákban, ékes kőfalokban” című tanulmánykötet, s színre kerül az Esterházy Péter Harmonia caelestis című könyve nyomán összeállított zenés színielőadás is.

Közreműködik: KB 35 Társulat

KB 35

A KB 35 Társulat tagjai a Budapesttől kb. 35 km-re fekvő falu, Inárcs művészeti iskolájának egykori tanulói. Mára már felnőttek és pedagógusként, közgazdászként, vagy éppen jogászként sajátos alkotóközösséget tudhatnak magukénak: olykor fotókiállítást szerveznek, zenét szereznek, vagy rendeznek. Leginkább mégis színjátszanak.

Hagyományos színpadi eszközökkel, ám egyedi látásmóddal előadott darabjaikkal gyakran és sikeresen szerepelnek különböző fesztiválokon. Az Édesapám című színpadi adaptáció – Esterházy Péter Harmonia caelestisének feldolgozása – 2004-ben bronz minősítést szerzett a művészeti iskolák országos versenyén. A könyvbemutatón ennek felújított, újragondolt változatát adják elő.

A belépés ingyenes!

Kezdés: 17h
Belépo: 0,- Ft

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
1051 Budapest,
Szent István tér 15.
Tel.:212-12-45
Fax.:269-54-28
e-mail: mkvm@iif.hu

Fenntartó intézmény:

Partnereink:

Klubrádió

Rádió C

Index.hu

Magyar Narancs

Budapest Times & Zeitung

Pesti Est

Anna Lindh Foundation

Nemzeti Kulturális Alap